Kedves Gábor!
Nagyon kényelmetlenül érzem magam, hogy most ezt most mind önre, ha nem haragszik a továbbiakban rád öntöm[...] 10 éve vagyunk házasok, a feleségem egy hete azt mondta, hogy nem akar tovább próbálkozni, mert megunta a próbálkozásokat és nem hiszi, hogy mi a jövőben bármit is jól tudunk csinálni.
Van egy gyerekünk egy kislány aki most 4 éves. Jelenleg külföldön élünk két éve. Egyik ok amiért eljöttünk, hogy rendbe akartuk szedni magunkat, a házasságunkat, mert úgy éreztük, ha ez így folytatódik akkor szétmegyünk. Nekem volt egy állásom, ahol sajnos szép lassan kikészítettek a körülmények. Depressziós voltam, és bár próbáltam ezt nem hazavinni nem nagyon sikerült.
Szóval váltottasra volt szükségem. A feleségem otthon volt a gyerekkel, de gyes éppen lejáróban volt és úgy gondoltuk, nincs jobb alkalom, mint lelépni most, vagy soha. Az ország, ahol most élünk, az én álmom volt, hogy szerencsét próbáljunk. Úgy gondoltuk, nem lesz probléma elhelyezkedni. Nem így történt, feleségemnek hamarabb lett állása egy olyan helyen, ahol meg őt zsigerelték ki, megszűnt önmaga lenni, türelmetlen volt és emiatt sok vitánk volt. Félelmetes volt látni, hogy talán én is ilyen voltam vele, közben tehetetlennek éreztem magam, mert amíg nem volt stabil munkám kockázatos volt azt mondani neki, hogy hagyja ott őket.
Sajnos az első hely amit itt megszereztem magamnak, nem jött be és folyamatos munkakeresés nem nagyon lelkesített fel. Majdnem egy évbe telt, mire stabil állást tudtam szerezni és végre elkezdődhetett az a regenerálódási folyamat, melynek addigra négy év feszültségét kellett helyre raknia. Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, közben úgy tűnik párom nem tudta kivárni, míg újra önmagam leszek. Ez idő alatt, mivel egy idegen országban élünk igen kevés időt tudtun privát tölteni, mert nem nagyon tudtuk megoldani, hogy valaki más vigyázzon a gyerekre, ráadásul én sem tudtam olyan gyorsan leereszteni, mint ahogy gondoltam.
Próbálkoztunk ezzel azzal, most már tudom, hogy nem jól, mert pont azt nem csináltuk(m) meg amit legjobban kellett volna. Nem osztottam meg mi az ami bánt, mert nem akartam ezzel terhelni, eközben próbáltam megmutatni, ennyire szeretem, de sajnos ezt meg tehernek érezte. Nem beszélgettünk eleget.
Kb egy hónapja jöttem rá, hogy mit csinálunk rosszul, sajnos későn. Elkezdtem elmondani neki, mit érzek, megosztani azt is ami egyébként azt gondoltam nem is érdekli, mert túl IT, vagy igazándiból nem is fontos. Közben volt még valami. Feleségem nyitva hagyott levelezésébe beleolvastam, amiben valaki másról ír, akivel nem tudja mi lesz, de ő megtette felé az első lépéseket. Egy napig rágódtam rajta, aztán elmondtam neki, hogy mit láttam,, de csak ködös magyarázatot kaptam és nem avatott be a részletekbe, nem akarta feltárni, mi is van e mögött. Titkolózni kezdett, gyakran félrevonult… Úgy tűnt azonban hogy felül tud emelkedni a dolgokon és én sem kérdezgettem tovább, úgy voltam vele, idővel elmondja, ráadásul nem is haragudtam rá emiatt. Közben azonban próbálkozni látszott, sokat beszélgettünk ezt leszámítva és újra minden a réginek tűnt. Olyan boldog voltam megint, mint akkor, amikor megismertem.
Gyönyörű pár hét volt megint, ami ezután következett, aztán valami történt, ami nem tudom pontosan mi, feleségem azt mondta, hogy reggel arra ébredt, hogy ez nem megy és válni akar. A hab a tortán, hogy itt a gyerekek 4 évesen iskolába mennek így a mi kislányunk is, és ezért a feleségem azt akarja, hogy várjam meg míg beszokik a suliba és csak akkor költözzek el. Ő most heti több alkalommal nem alszik most itthon, bulizni jár a kolleganőjével, legalább is ezt mondja.
Olvasva könyvedet, hibát hibára halmozok, talán még most is, de amit írsz, hogy 4-6 hétig tűnjek el, sajnos a fentiek ismeretében nem nagyon kivitelezhető, mivel a gyerekre hivatkozva párom nem ezt várja el tőlem. Ha itthon maradok ez alatt pont meg fogok bolondulni a kétségbeeséstől, mert én most is ugyanannyira szeretem a párom, mint amikor megismertem, még akkor is, ha ezt nem nagyon adtam át neki az elmúlt években. El voltam foglalva a magam lelkével, nem akartam ezzel őt terhelni….
Az elhatározás, hogy megpróbálom visszaszerezni őt nem kétséges számomra, éppen csak nem tudom mi a helyes stratégia. Menjek, vagy maradjak amíg a gyerek beszokik a suliba. Hogy kelthetek benne hiányérzetet, ha mos minden nap itt vagyok, hogy titkoljam érzéseimet, ha mindig lát, ő aki ismer biztosan látja mi zajlik bennem.
Nagyon kényelmetlenül érzem magam, hogy most ezt most mind önre, ha nem haragszik a továbbiakban rád öntöm[...] 10 éve vagyunk házasok, a feleségem egy hete azt mondta, hogy nem akar tovább próbálkozni, mert megunta a próbálkozásokat és nem hiszi, hogy mi a jövőben bármit is jól tudunk csinálni.
Van egy gyerekünk egy kislány aki most 4 éves. Jelenleg külföldön élünk két éve. Egyik ok amiért eljöttünk, hogy rendbe akartuk szedni magunkat, a házasságunkat, mert úgy éreztük, ha ez így folytatódik akkor szétmegyünk. Nekem volt egy állásom, ahol sajnos szép lassan kikészítettek a körülmények. Depressziós voltam, és bár próbáltam ezt nem hazavinni nem nagyon sikerült.
Szóval váltottasra volt szükségem. A feleségem otthon volt a gyerekkel, de gyes éppen lejáróban volt és úgy gondoltuk, nincs jobb alkalom, mint lelépni most, vagy soha. Az ország, ahol most élünk, az én álmom volt, hogy szerencsét próbáljunk. Úgy gondoltuk, nem lesz probléma elhelyezkedni. Nem így történt, feleségemnek hamarabb lett állása egy olyan helyen, ahol meg őt zsigerelték ki, megszűnt önmaga lenni, türelmetlen volt és emiatt sok vitánk volt. Félelmetes volt látni, hogy talán én is ilyen voltam vele, közben tehetetlennek éreztem magam, mert amíg nem volt stabil munkám kockázatos volt azt mondani neki, hogy hagyja ott őket.
Sajnos az első hely amit itt megszereztem magamnak, nem jött be és folyamatos munkakeresés nem nagyon lelkesített fel. Majdnem egy évbe telt, mire stabil állást tudtam szerezni és végre elkezdődhetett az a regenerálódási folyamat, melynek addigra négy év feszültségét kellett helyre raknia. Tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, közben úgy tűnik párom nem tudta kivárni, míg újra önmagam leszek. Ez idő alatt, mivel egy idegen országban élünk igen kevés időt tudtun privát tölteni, mert nem nagyon tudtuk megoldani, hogy valaki más vigyázzon a gyerekre, ráadásul én sem tudtam olyan gyorsan leereszteni, mint ahogy gondoltam.
Próbálkoztunk ezzel azzal, most már tudom, hogy nem jól, mert pont azt nem csináltuk(m) meg amit legjobban kellett volna. Nem osztottam meg mi az ami bánt, mert nem akartam ezzel terhelni, eközben próbáltam megmutatni, ennyire szeretem, de sajnos ezt meg tehernek érezte. Nem beszélgettünk eleget.
Kb egy hónapja jöttem rá, hogy mit csinálunk rosszul, sajnos későn. Elkezdtem elmondani neki, mit érzek, megosztani azt is ami egyébként azt gondoltam nem is érdekli, mert túl IT, vagy igazándiból nem is fontos. Közben volt még valami. Feleségem nyitva hagyott levelezésébe beleolvastam, amiben valaki másról ír, akivel nem tudja mi lesz, de ő megtette felé az első lépéseket. Egy napig rágódtam rajta, aztán elmondtam neki, hogy mit láttam,, de csak ködös magyarázatot kaptam és nem avatott be a részletekbe, nem akarta feltárni, mi is van e mögött. Titkolózni kezdett, gyakran félrevonult… Úgy tűnt azonban hogy felül tud emelkedni a dolgokon és én sem kérdezgettem tovább, úgy voltam vele, idővel elmondja, ráadásul nem is haragudtam rá emiatt. Közben azonban próbálkozni látszott, sokat beszélgettünk ezt leszámítva és újra minden a réginek tűnt. Olyan boldog voltam megint, mint akkor, amikor megismertem.
Gyönyörű pár hét volt megint, ami ezután következett, aztán valami történt, ami nem tudom pontosan mi, feleségem azt mondta, hogy reggel arra ébredt, hogy ez nem megy és válni akar. A hab a tortán, hogy itt a gyerekek 4 évesen iskolába mennek így a mi kislányunk is, és ezért a feleségem azt akarja, hogy várjam meg míg beszokik a suliba és csak akkor költözzek el. Ő most heti több alkalommal nem alszik most itthon, bulizni jár a kolleganőjével, legalább is ezt mondja.
Olvasva könyvedet, hibát hibára halmozok, talán még most is, de amit írsz, hogy 4-6 hétig tűnjek el, sajnos a fentiek ismeretében nem nagyon kivitelezhető, mivel a gyerekre hivatkozva párom nem ezt várja el tőlem. Ha itthon maradok ez alatt pont meg fogok bolondulni a kétségbeeséstől, mert én most is ugyanannyira szeretem a párom, mint amikor megismertem, még akkor is, ha ezt nem nagyon adtam át neki az elmúlt években. El voltam foglalva a magam lelkével, nem akartam ezzel őt terhelni….
Az elhatározás, hogy megpróbálom visszaszerezni őt nem kétséges számomra, éppen csak nem tudom mi a helyes stratégia. Menjek, vagy maradjak amíg a gyerek beszokik a suliba. Hogy kelthetek benne hiányérzetet, ha mos minden nap itt vagyok, hogy titkoljam érzéseimet, ha mindig lát, ő aki ismer biztosan látja mi zajlik bennem.
Várom válaszodat, és előre is köszönöm:XY
1 megjegyzés:
Kedves XY,
a következőt tudnám tanácsolni: költözz külön a feleségedtől, de találkozz gyakran a kislányoddal, elvégre Te vagy az édesapja. Magam is elvált szülők gyereke vagyok, tudom, hogy a gyereknek mindkét szülőjére nagyon nagy szüksége van. Ami a feleségedet illeti, azt tudnám tanácsolni, hogy először kerüld vele a találkozást, illetve csak a legszükségesebb esetekben, a kicsi miatt találkozz vele. Biztos, hogy neki sem könnyű az elválás a gyermek apjától. Mutasd felé azt, hogy minden veszekedés és probléma ellenére továbbra is nagyszerű apa vagy. Ez a legtöbb nőre igen nagy hatással van!
Üdvözlettel,
Tettamanti Gábor
Megjegyzés küldése